365/018 – A 365blogról kicsit

Csak mert már többször felmerült a kérdés (legutóbb tegnapelőtt-előtt kérdezte Ádám), hogy előre megírom-e a blogposztokat (és esetleg szövegszerkesztőből másolom ide vagy ilyesmi).

Nem.

Aki ilyen régi blogger, mint én – mondhatnám, hogy blogon szocializálódott szerencsétlen, de nem mondom, mert tudok egy csomó mindenkiről, aki nagyjából ilyen régi blogger és egyáltalán nem szerencsétlen -, annak szerintem van az agyában vagy a retinájában egy érzékelő, ami a blog szerkesztőfelületének megnyitásakor aktivizál valamit az agyában és kész is a katasztrófa a működés. Mennek a mondatok oda bele, onnan meg ki a széles-nagy internetre, hogy száguldozzanak az információs szupersztrádán, amíg csak bele nem ütköznek az olvasójukba.

(Már sokszor elmeséltem a bloggerséget, úgyhogy tényleg csak zárójel: 2001 óta van ez nálam, kisebb-nagyobb megszakításokkal, az időtartamot érzékeltetendő: blogoltam a Freeblog előtt, aztán alatt (végig, ott) és még most is. Szóval, kifutott alólam pár blogszolgáltató ebben a közel két évtizedben.)

Tehát nem írom meg előre, idén, ebben a 365-ös kihívásban még csak meg sem tervezem igazán, miről akarok írni. Próbáltam egyébként, most is volt egy témám, de amikor ideültem, arra gondoltam, hogy franc vigye azt, nem is érdekel, írok inkább erről, ha már felmerült.

Egyébként eddig még mindig az volt a legjobb tervem, hogy nincs terv. Már, ami a blogot illeti. Spontánabb dolognak gondolom, mint majdnem bármi mást. Ez az ún. egoblog, ami csak úgy van. Semmi értelme nincsen, és én ezt nagyon tudom szeretni benne.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s