Le a koncepcióval

Naplovam

Az az új terv, hogy nincs terv. Eddig még mindig ez jött be a legjobban. Megszállottan koncepciózus agyban ezt viszonylag nehéz elintézni. A spontaneitásnak is megvan a maga ideje – tudjuk a Tuti dolog óta, úgyhogy a koncepciótlanságnak is megvan a maga helye, mondom erre én.

Nem az, hogy nincs, hanem nem nagyon van, és ez nem ugyanaz. Vagy de. De nem. De.

A dolgok ott szoktak kisiklani, amikor van egy jó módszerünk, rendszerünk, protokollunk, amit százból kilencvenkilenc esetben zsinórban használtunk, kiválóan működött, aztán eljön az az egy, amikor improvizálni kell(ene). Az a problémás plusz egy sosem a második eset, hiszen akkor rögtön csak ötven százalékos lenne a módszerünk hatásfoka, amiből azonnal rájönnénk, hogy csak hazárdjáték, nemde. Nem, de.

És akkor megtelik a hamutartó. Egyébként, persze van terv a) b) c), például vannak itt nekem egészen jó címeim, ígéretes vázlatokkal és töredékekkel, mert a vázlatok és töredékek legfontosabb jellemzője, hogy ígéretesek, milyenek is lehetnének. Ha nem lennének ígéretesek, már nem lennének. Mármost, vázlatokkal és töredékekkel két dolgot lehet csinálni elveszíteni vagy elrontani*, rendszerezni, vagy kidobni. Mindkettőhöz foglalkozni kell velük, és ha már ott vannak, illetve én ott vagyok, akkor inkább rendszerezem őket kivéve, amikor kidobom a picsába.

De ehhez is össze kell szednie magát az embernek, főleg most, amikor minden olyan, mint a két lélegzetvétel közötti szünet. Vagy két sóhajtás közötti szünet. Két hamutartóürítés közötti szünet, úgy, hogy már nem gyújtasz rá, de még nem is vetted a fáradságot, hogy kiürítsd. Ha nem dohányzol, akkor neked ez nem túl találó példa, de cserébe örökéletpluszhúszév.

Mondjuk úgy, egyszerűbben, hogy szünet van. Annyira szünet van, hogy minden százezermillióval pörög, de ez itt a hurrikán szeme, ülünk a Nagy Kussban. Nem tudom, hogy vagy vele, de én a nyarat várom. És minden évben a nyarat várom, mert mindig azt hiszem, hogy akkor tényleg szünet lesz. De hát a lófaszt. Annak ellenére, hogy ezt empirikus úton még sosem sikerült igazolnom.

__________
*- Mit csinál egy nő egy gumiszobába bezárva két, fél méter átmérőjű vasgolyóval? – Az egyiket elveszíti, a másikat elrontja.

Reklámok

One thought on “Le a koncepcióval

  1. Visszajelzés: Hogyvolt – 2017 | NatiLap

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.