Támasztékaink, ékeink

Naplovam

A szilveszter olyan, mintha a világ minden idiótájának egyszerre lenne születésnapja – mondtam itt is egyszer -, ezt megúszni nálam évek óta sportszerű kihívás, nem nagy kihívás, csak annyi, amennyit még az ember az évek végén éppen elvállal: alszik vagy dolgozik.

Ritka, ha sikerül társasággal megúszni, és idén (tavalyból idénbe) nekem sikerült, pedig az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy elmegyek-e. Egyeztetni a családdal, ki hova akar menni, van-e rám szükség itthon (akár csak úgy, hogy legyek a közelben), de minden úgy alakult, hogy nyugodtan mehettem és most, évek óta először nekem is van szilveszteri élményem, kellemes méghozzá. Támaszaink (és ékeink*) a jó emberek, ezt nem fogom felejteni 2017-ben sem.

Casablancával, jó társaságban finom italokkal, kitűnő ételekkel búcsúztatni az évet a lehető legjobb választásnak bizonyult. A kép nem illusztráció, a terített asztal alatt készült:

tamaszunk

Idén nem fogadtam meg semmit (hiszen én mindig megfogadok valamit és aztán minden hülyén alakul), csak kívántam.

Kívánom, hogy idén megvalósuljon az, amiért már annyi éve dolgozom, érjek oda, az áthatolhatatlan fal túlsó oldalára, ne toporogjak örökké ittlegyen meg az a kurva könyv, mielőtt.

Mindenkinek kívánom, hogy teljesüljön az, amire legjobban vágyik, legyen szép, nyugodt, békés, egészséges évünk.

És most munkára! 🙂

______

*a jelentést ki-ki maga választhatja ki

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.