Lev Nyikolajevics meg én

OlvasóNaplovam

tolsztoj

Hogy ne már mindig a szakállas öregbácsis kép legyen mindenhol róla.

Sose gondoltam, hogy pont vele kerülök hosszas viszonyba, már csak azért sem, mert amikor az a kérdés merül fel, hogy Mi a regény? nekem két válaszom van: az egyik – természetesen a legigazabbon, tehát azonkívül, hogy fogalmam sincs – egy zavaros és hosszú válasz, ami azt hiszem a tűz körüli mesétől indul és mindenféle mellékmondatok után eljut a konstrukcióig, de ez olyan borzasztó, hogy le sem írom; a másik válaszom egy regény* címe, és nem Tolsztoj. Az első zavaros és hosszú válaszomban persze benne van ő is (meg Zola, meg Roth, meg Camus, meg Proust, és naná hogy ott van Spiró, Pelevin, Mikszáth, Joyce és végtelen sorban a többiek).

A mostani, új viszonyunk úgy kezdődött, hogy újraolvastam a Kreutzer-szonátát (hallga), meg az Európa-kiadásban a többi darabot (ezek közül nagy felfedezésem a Három halál lett, meglepetve tapasztaltam, hogy milyen mélyen hordozom ezt a szöveget magamban a régi első olvasása óta) és ahogy már velem a nagy mesélőknél lenni szokott, csak bámultam, mi mindent tud. Rólunk. És ahogy szintén a nagy elbeszéléseknél nyugtázhatjuk, én is megint nyugtáztam, hogy a világ mily keveset változik. Vagy ha világ mégis (úgy, ahogy), az ember semmit, de semmit.

Hogy például most, amikor az Anna Kareninát olvasom újra (gyakorlatilag azért, mert felhúztam magam egy baráti beszélgetésben a témán), azt látom, amit korábban nem láttam, hogy itt az egészben a legkevésbé fontos maga Anna. Azt hiszem, ezekben a nagy és túláradó elbeszélőkben éppen azt szeretjük, hogy nemcsak minden olvasással mások, de mindig valami másról is szólnak. Másmilyennek látjuk a szereplőiket is, más dolgokat feltételezünk róluk, másképp ítéljük meg a cselekedeteiket. Sosem maradnak egyformák, sosem unalmasak.

Hát ezért van az, hogy évek óta legeslegszívesebben már visszafelé olvasok. Vissza az időben. Az újraolvasás egy merő gyönyörűség, és legfeljebb azt az egyébként nagyon előnyös tulajdonságot, hogy a szerző halott lehet itt mégis kicsit sajnálni, mert nem lehet neki levelet írni minderről. De talán mégis, mint most.


*vagy kettő (Bűn és bűnhődés, Alexandriai négyes – ez van)

Reklámok

3 thoughts on “Lev Nyikolajevics meg én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s