Loser Day*

Naplovam

Ez a nap (vagyis január 18.) Életem Filmjének Szerencsétlen Pillanatai nevű képkockákból állt össze, és köszönöm szépen, de most akkor legyen az, hogy legalább erre az évszakra én ezeket letudtam. Jó?

Először arra gondoltam, hogy szóra se érdemes, aztán arra, hogy részletekbe menően (minden snittet felvillantva, érzelmi hullámzásaimat pőrén de precízen feltárva) kielemezem az egész nap történéseit, aztán megint arra, hogy inkább hagyom a francba, lefekszem, de akkor beszorult a fiók…

Most végül is nem megyek bele abba, hogy három bankautomata is megszívatott ma (egy csak az előttem lévőt, de ezzel (akkor még nem tudott mértékben értékes) perceket veszítettem, egy azzal, hogy levette a pénzt – nyilván ezt ügyintézni is kell -, de nem adta ki, egy meg azzal, hogy nem volt ott… hagyok időt…), és hogy így végül egy rohanás lett a délután (még jó, hogy kávézni tudtam:)), de a közlekedésre muszáj kitérnem.

Ilyen még soha nem történt velem, fényes hétköznap koraesti csúcsban sem, úgyhogy, kedves közlekedők, most figyelmezzetek egy pillanatig:

Újpest-Központból idétlen idők óta 2 villamos (12-es és a 14-es) jár kifelé. Ezt jelenleg – elvileg a nyár végéig… tavaly nyár… – buszokkal pótolják, az útvonaluk azonban már ugyanaz, ami a villamosé volt/lesz.

A pályájuk Rákospalota-Újpest vasútállomásig közös, nagyjából egyforma sűrűséggel közlekednek. Újpest-Központban ennek megfelelően a szuperkultúrált utazók azonnal felnyomakodnak az elsőre, ami érkezik. Nincs még egy perce annak, akinek mindegy, melyikkel megy. Ma akkora volt a tömeg, hogy nem tudtam felszállni a 14-es buszra. Márpedig, aki Káposztásmegyerre megy, annak csak ez az egy járat megfelelő. És az utazóközönség nagy része leszáll még a vasút előtt, azaz kb. 2-4 megállót megy ezzel a szarral, amíg én 11-et mennék és nincs is választásom. Szóval, ott álltam 3 szatyorral, és néztem, ahogy a tömött busz kivánszorog a megállóból (nélkülem), majd fél perc (nem túlzok, tényleg annyi) múlva beáll és elindul a tök üres 12-es. HOGY ROHADJATOK MEG! – finoman cizellált lelkem ekképp háborgott.

És akkor most beszorult a felső fiók. Nem tudom, próbáltatok-e már kiszabadítani konyhai fiók felső éle és a pult lapja közé szorult késnyelet(!), úgy, hogy a fiókot maximum 5 cm-re lehet kihúzni. Ezen kívül kiesett egy fogtömésem vasárnap.

Úgyhogy… ha nekem bárki (taxis, balfasz tömegközlekedő) ezek után el meri állni az utamat, az már nem bátor, hanem hülye.

______

*amikor a címet kitaláltam, még nem tudtam, hogy létezik Loser Awareness Day – ez a Valentin-nap azok számára, akik… hm, nos, akik akkor se tudnák megünnepelni, ha akarnák

Reklámok

3 thoughts on “Loser Day*

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s