És mi, szegény belgák, hova álljuk?

Véleményem van

Akartam erről írni, erről az őrületről, ami most zajlik, percenként új és új mondatok villantak be, hogy igen, ezt a logikátlanságot itt tudnám megfogni, erre a felháborító ostobaságra ilyen és ilyen higgad és kedélyhűtő (netán elgondolkodtató…ah) választ tudnék adni… de rájöttem, hogy bármit írok, az egyik oldal leszek. Így aztán arra is rájöttem, hogy

ez a baj.

Mindegy, hogy gyerekvállalásról vagy menekültekről beszélünk, nem fogalmazhatok meg egy álláspontot anélkül, hogy automatikusan ne kerülnék egy kalap alá egy csomó másik emberrel, akikkel nem akarok – mégpedig azért nem akarok, mert a mondanivalónk, véleményünk csak részben fedi egymást.

Például. Leírom, hogy én nem vagyok feminista – azonnal mi történik? Én leszek vagy a Hülye Picsák Gyülekezetének legújabb tagja vagy a liberalizmus ellensége, vonalas, jobbos, ki tudja, micsoda, pedig ez a gondolatkör áll tőlem a lehető legtávolabb. (Jó, van még a Naprendszer széle.)

Ám, ha azt írom, hogy szerintem a nők és a férfiak egyenlők – Isten, törvény, az emberiség színe előtt, és ennek szellemében élem az életem, az igazságtalanságok felháborítanak és a magam eszközeivel teszek ellenük – azonnal libsi vagyok (ha épp nem buzilobbista), esetleg anarchista, feminista, de biztos, hogy minden értéket semmibe vevő idióta.

Mindezek fényében azért mégis leírok néhány nagyon egyszerű mondatot – amikbe persze mindenki ott köt bele, ahol akar.

  1. A gyereknevelés legalább ugyanolyan komoly (fárasztó, teljes embert igénylő) munka, mint bármelyik másik, emberekkel kapcsolatos munka (azon túl, természetesen, hogy nemcsak munka). Mindenkinek joga van tehát eldönteni, hogy vállalja-e ezt a munkát, de nem mindenkinek van lehetősége eldönteni!
  2. Az előző pont egy idealista megközelítés, amíg ezt társadalmilag nem ismerjük el. (tehát a liberális oldal se kezeli enyhe lenézéssel az otthon maradó nőket…)
  3. Szintén az 1. pont folyománya: Senkinek nincs joga tehát megmondani, mi a dolga a gyerekvállalással kapcsolatban egy nőnek, se egy férfinak.
  4. A nőnek természetesen ugyanazért a munkáért ugyanolyan bért kell kapnia, mint a férinak. Ugyanazért. Értem?
  5. És végül, ajánlom @urbikri twitterpajtásom gondolatait a gyerekvállalásról, a felelős gondolkodáshoz nagyon is hozzátartozik, egyrészt mert a biológiával nem tudunk mit kezdeni, másrészt egy orvos szavait nem árt megfontolni, ne csak én legyek a megmondó, persze lehet, hogy sarkosnak érzitek, de ez is egy nézőpont:  „(…) Csak éppen a női szervezet alapvetően nem a késői gyermekvállalásra van programozva. A férfi örökítőanyaga még csak-csak újratermelődik és életképes is lehet, de a nők petesejtjeinek száma az életkor előrehaladtával megállíthatatlanul csökken. Az evolúciót nem lehet átverni.” A teljes (rövid, de velős) írást ITT találjátok.

Mindent összevetve azonban csak azt tudom mondani, amit már tegnap mondtam a Facebookon:

teleafaszom

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s