uN

Bőrünkre ragadnak az ugyanolyan
napok, az unalom forrón, kérlelhetetlenül
a hátam mögé penderül, ölelget, markol,
tapogat, suttogva számlálja az egyforma
napokat és visszahúz az ágyba, egy
pillanatra átlök kicsit a mába, aztán
megint ott vagyunk, ahol az idő vagy
túl gyorsan telik, vagy sehogyan,
émelyítő forgás reggeltől reggelig,
paplanföldön, fraktálszőnyegen
lustán, hosszan hempergőzik velem,
hajamba tapadt vattacukorba hullik
a por, behunyt szemmel arra gondolok
ilyenkor, hogy a fejem fölötti térben épp
nesztelenül megszöktet valaki valakit,
az ágy alatti bőröndömben meg
mekkora kibaszott nagy csend lakik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.