Felszabadító veszteségeim

Naplovam

Még elmesélni sem igazán lehet, milyen, amikor valami (mondjuk egy laptop) bedöglik, elromlik és odavész vele megannyi munka, meg emlék, alkotások és fényképek, sok-sok tízezer karakternyi megírott szöveg. Pontosabban, el lehet, épp most meséltem el – azoknak, akik jártak már így. Amit nem lehet elmesélni, az az, hogy amikor mindez történik, bánat, szomorúság, kétségbeesés vagy düh helyett egy káprázatosan könnyű öröm járja át az embert.

Egy tizedmásodperc alatt összeálló leltár mindarról, ami fontosnak tűnt, arról, amit képes vagyok újrateremteni, szikrázóan tiszta lap, csodás megkönnyebbülés.

Itt írtam valahol nem is olyan régen a visszatörölt karakterekkel induló, lassan üressé váló dokumentumokról, amik végül egy tökéletesen felépített könyvtárstruktúrát eredményeznek, tartalom nélkül. Mintha mindig erre játszanék. Hallottam már a biztonsági mentésről, de nem csinálom, esélyt akarok adni a teljes adatvesztésnek. Korunk természetes szelekciója. Ha Alexandria megsemmisül, főnix-e vagy?

És minden másban is így. Ha nem pusztul magától, kicsit provokálom. Húzogatom az oroszlán bajuszát. Kihívom magam ellen a sorsot.

Még soha nem sajnáltam veszteséget úgy igazán, sokáig, őszintén, ahogy másoknál láttam, időnként fel-felemlegetve a hiányt. Mindig felülírta a szomorúságot ez a furcsa, kicsit beteg, de mégiscsak határtalannak tetsző szabadság.

Reklámok

3 thoughts on “Felszabadító veszteségeim

  1. Kétségtelen, van egyféle idegborzoló, csiklandós kihívás, intellektuális izgalom abban, ha valaki mentés nélkül dolgozik. Ilyen lehet az életét mentőháló nélkül kockáztató kötéltáncos érzése a Niagara felett. Csak ott a nézők csodálata kárpótol a veszélyért, sőt, talán a végső, kéjes pillanatban még az élet elvesztéséért is.
    Egy kézirat elvesztése lehet hasonló, de persze nem pont ilyen érzés (Hiszen Bulgakov óta tudjuk, hogy egy kézirat nem semmisül meg soha…) Én már fejtettem vissza ígéretes regényfejezeteket emlékezetből. A gyötrelmes munka elvette a kihívás élvezetét. Amint visszaállt a tartalom, elment a kedvem a folytatástól. De a legmélyebb, mégis felszabadító erejű bánat egy szerelmes vers elvesztésekor ért, mely örökre oda lett. Azóta ott van az üres oldal helyette a szívemben, de ez az űr nem felszabadító, hanem fájdalmas.
    Tanulság persze nincs, legfeljebb a közhely: nem vagyunk egyformák 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. Talán félreérthetőek soraim. A vers elvesztése egyszerre járt megkönnyebbüléssel és bánattal. De az érzés elvesztése mindig sajogni fog.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.