Napló a naplóról

Naplovam

Kedves Naplóm!

Ma gondoltam bele, egészen véletlenül, hogy amióta felnőttnek tekintem magam, mindig volt internetes naplóm. Előtte sosem írtam naplót, legföljebb leveleztem, bőven elég volt az is az emlékek rögzítésére (nem igaz, egyszer megpróbáltam egy szép füzetbe, amit alighanem eleve naplóírási céllal vásároltam, vagy vettek nekem a szüleim, de hamar abbahagytam, mert egyszer visszaolvastam és annyira rettenetesnek találtam, hogy ki kellett tépkednem a füzet szépséges lapjait, így minden csak kárba ment). Aztán az online naplót hamar másra kezdtem használni, nem rögzítésre, inkább olyasmire, mint amilyen ez a blog is. Mindenféle dolgaim – ha röviden akarom mondani, és én általában röviden akarom, még olyankor is, amikor hosszúra sikerül. Amit el tudok hat szóban, azt mondjam el hat szóban. (Kösz, Ernie.) A napló emellett pont szószátyárságra is jó, meg ezer másra, ujjgyakorlat, bemelegítés, átvezető egyik szövegből a másikba, a melléfutások végtelen szabad tere, levezető áramkör. Agyzsilipelő. Gőzkieresztő. Pusztába kiabálók jegyzetfüzete. Egy ismeretlen kiterjedésű fehér folt.

Néha sajnálom, hogy a régiek mind elvesztek, néha megkönnyebbülés. A mai napig is találkozom emberekkel, akik valamelyik régi naplóm rendszeres olvasói voltak, és néhányuk még ide is eljött velem, olvas tovább, ami igazán nagy öröm nekem, habár ugyanennyire zavarba is hoz, hiszen végül is, a naplóban az ember csak úgy nyilvánosan gondolkodik. (És még le is írja, amilyen barom.)

Mi a csoda mégis ez?

Szerintem ugyanolyan szokás lehet, mint a kávézás vagy az esti séta, az ember nem lehet meg nélküle egy idő után. Egy darabig kibírja, halogatja, megfontolja, á-inkább-nem-csinálja, aztán megint. Ha olvassák, azért, ha nem olvassák, azért.

(Közben Ördi, a fekete macska ellop egy gondatlanul ottfelejtett sajtosrúd-véget a konyhapultról, én úgy teszek, mint aki nem veszi észre, mindezt néhány óra múlva bánni fogom, amikor széttaposom az el nem játszott maradékot.)

Két napja zakatol a fejemben egy dolog, egy szöveg, és mégsem írom meg, ez a legrosszabb. Ezért ma írok a blogomba, az internetes naplómba, arról, hogy mi a faszom franc is tulajdonképpen a naplózás. Azt írom róla, hogy átvezetés egyik szövegből a másikba (vagy ilyesmit, franc se emlékszik, mit írtam pontosan annyi sorral feljebb), és mire a végére érek, addigra kezdek rájönni, hogy ez nem is akkora hülyeség. Hogy ha nem is ma, de meg fogom tudni írni azt a szöveget. Szóval, a napló tulajdonképpen az efféle nyakoncsíphetetlen mozzanatok légypapírja is. Azt hiszem. Lehet. Talán. Nem tudom.

 

Reklámok

8 thoughts on “Napló a naplóról

  1. Talán ott lehet az eb elvermelve, hogy az ember olyan állat, akiben valami genetikai defekt beleültette azt a perverz vágyat, hogy muszáj neki “nyomot hagyni” maga után. Dolgos, kétkezi elődeink e késztetésüket leginkább épületek emelésével, később meg hasznos, majd egyre inkább haszontalan, kultikus tárgyak előállításával élték ki (ld .templomok, síremlékek, szobrok, vagy csecsebecsék, bizsuk, bekeretezett dedikált fotók) melyeket aztán a könyörtelen utókor vagy kíméletlenül kiselejtez, vagy a kultúrtörténet oltárára emel.
    A modern kor embere (elszakadva a tárgyak előállításától – mivel a többségnek se eszköze, se ismerete, se alapanyaga nincs igazán hozzá-) immateriális dolgok felé kénytelen fordulni. Van, aki egyfajta posztmodern nosztalgiaként a kor szemétdombján heverő véletlenszerűen fellelt kacatokból iparkodik “műtárgyat” fabrikálni, melyhez lényegileg igen hasonló a mechanikus zajokból, elektronikus zörejekből előállított és gépileg sokszorosított zene is, mely a kreativitás egyik jellemző terepe, mióta a számítógép javarészt átvette az ihlet és dallamalkotás fárasztó mozzanatait. És persze, a könnyed csuklóval megáldott, és művészi vénával rendelkező egyedeknek sem kell fárasztó módon színes kövekből festéket őrölni, mikor elég a polcról levenni a szórópalackot, a cserélhető fejjel és a géppel kikevert szintetikus árnyalatokkal.
    De a legezoterikusabb emberi tevékenységgé talán mégis az “írás” nőtte ki magát, mely legegyszerűbben tud elszakadni a tárgyaktól. Hiszen – végső soron- írni még fejben is lehet (Homéroszék is innen indultak ki:)
    A “nyomot hagyni” törekvés egyik fő vonulata az önéletrajz ill. az alanyi líra, mint amelyik az érzelmek lenyomata.
    És már ott is vagyunk a naplóírásnál, mely egyaránt lehet a “pusztába kiáltók jegyzetfüzete” vagy a magának emlékművet állító géniuszok világítótornya.

    Kedvelik 1 személy

    • Igen, igen. Én valahogy úgy képzelem (vagy szeretném azt hinni – mint látható, a bizonytalansági faktor nálam ezzel az egész alkotás/írás témával kapcsolatban igen nagy), hogy minden ilyen tevékenység, azzal, hogy feldolgozási folyamat, valamiféle megértés felé vezet. Minthogy a külső-belső világunk megértésének igénye is éppen olyan genetikai kód lehet, mint nyomot hagyni. De nem akarok mindent a genetikára fogni, az ember ezt az igényét azért mégiscsak maga nevelgeti. öööö… azt hiszem.

      Kedvelés

  2. Gondatlanul elöl hagytál egy sajtosrúdvéget nekem 🙂
    Hadd rágicsáljak egy kicsit a sorrendiségen! Úgy vélem, hogy az íróféle akkor rögzíti véleményét (hagyjuk ki most az emlékeztetőül felkaristolt szavakat), ha a “világ megértésében” elért egy számára fontos stációhoz.
    (Kitérő: figyelembe véve az írás interaktív jellegét, persze a “megálló”, “határvonal”, “mezsgye” érzékelése bekövetkezhet az írási folyamat közben is, de alkotója válogatja… )
    Inkább jellemzőnek tartom, hogy 1.megértesz valamit, ami elég fontos, hogy rögzíteni kívánd, 2. megpróbálod a rendelkezésedre álló verbalitás segítségével megragadni,
    és 3. ha ez sikerült, akkor trambulinként alkalmazva az új gondolati “magaslatot” :),
    4.igyekszel tovább kapaszkodni felfelé (sic igitur ad astra:)

    Tehát előbb van a megértés, vagy annak villámszerű megsejtése (vö. ihlet) aztán jön az alkotás és végül a sóvárgás a visszacsatolásra… amit egy öntörvényű, egocentrikus alkotó önmagától, kevesebb önbizalommal ellátottak a külvilágtól, (reménytelen lúzerok az “utókortól”) várnak.

    Kedvelik 1 személy

    • A 4. pont nagyon szép gondolat, de nálam azt hiszem legtöbbször inkább valami olyasmi következik ott, hogy ajjaj*.
      _____
      *Merre? Fel? Erre van az? Mi is van eddig? Igaz az még most is vagy nem? Nem. De. Nem. És tovább a végtelenségig..

      🙂

      Kedvelés

  3. Ha képzeletünk buja és termékeny, gondolataink hajlamosak egyfajta túlnépesedésre. Sokszor kíméletlen harc kezdődik az egymásnak ellentmondó gondolatkezdemények között. Merre folytatódjon tovább a történet?
    Néha a legképtelenebbnek tűnő megoldások a legszívósabbak, kiirthatatlan burjánzásba kezdenek. Talán egy láncfűrész kéne? (Mondjuk egy élesszemű és kiváló kritikai vénával megáldott szerkesztő lényegre törő megjegyzései? Vagy a laissez faire el alapján kivonulni a dzsungelből és ráhagyni az emlékezetre, hogy a kevésbé virulens sarjakat hagyja magától elsorvadni és mi majd visszatérhetünk a színhelyre, mikor a vad rengeteg kies ligeterdővé ritkult, ahol diadalmas hagyásfákként emelkednek a túlélő faóriások? Rossz esetben viszont csak sivatagot találunk a korábbi termékeny helyszínen, megöltük gondolatunk Édenét.

    Kedvelik 1 személy

  4. Annyival egészíteném ki, hogy én blogoltam analóg mód. Kb húsz éve kezdtem és kockás spirálba írtam, ami publikus volt a környezetemnek. Akkor nem tudtam, hogy blogolok, internet se nagyon volt.
    Szóval a dolog felülete teljesen mindegy. A légypapír, na az a lényeg.
    (ugyan ezen gondolatok mentén zakatolok körbe-körbe mostanság én is)

    Kedvelik 1 személy

  5. Szerintem ez az egész, én kiírok valamit, más meg véleményezi dolog, a fenti kommentekben felvázoltnál sokkal egyszerűbb, de én nem is tartom magam írónak, s így nem biztos, hogy mérvadó vagyok (biztos, hogy nem). Az írás, mint alkotás, igen. Mint művészi tevékenység, igen. A blog viszont, legyen bármilyen profi és így értékét tekintve, adott esetben egyenértékű az irodalommal, nem az.
    Operában énekelni művészet, hajnali fél négykor a holdra meredve Kispált óbégatni akkor sem az, ha kurva jó a hangom. Nincs ezzel semmi baj, csak nem árt észben tartani.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s