Vasárnapló, január

Azzal indul a január utolsó vasárnapja, hogy mikróban pattogó kukoricára ébredek, a végén persze csenget, ez már legalább huszonöt éves mikró, javarészt mechanika, de még a tányérja se forog, viszont legalább hangos, aztán a gondos rázogatás, hogy a zacskóban a sós és vajas részek jól elkeveredjenek a szárazakkal, gondos, mondom, alapos, ötödször is megrázza, nem csukja be a konyhaajtót, ez biztos a Kicsi, kipattanok az ágyból, persze hogy ő. Pattogok egy sort, aztán oké, előkerítek egy kinyúlt nadrágot, fázom, későn aludtunk el, korán, a Naggyal, Szombat Éjszakai Evés és film, amibe bele lehet aludni a kanapén, akkor a félálmú keresgélés közben halálra rémiszt a Jóember, aki reggel ért haza, csakhogy akkor még aludtam, fogalmam se volt , hogy nem hárman vagyunk itthon (nekem úgy általában véve nincs fogalmam, különben), és hát régen ijedtem meg annyira, hogy fel is sikoltsak.

Én már nagyon tudok úgy megijedni, mintha semmi nem lenne, egyszerűen megáll a torkomban az ijedés, majdnem kiáltok, de nem – úgy lehet ehhez például hozzáedződni, hogy az embernek a kedves ismerőse éjjel kettőkor elküld egy videót, hogy ez nagyon szép, remélem, fülessel hallgatod, mondnom igen, és a töksötét szobában a hasfájós kéthónapos mellett elindítom a lejátszást, végre elaludt, lábujjhegyen ütöm le még a billentyűket is, és tényleg szép a videó, csak másfél perc után ordít bele a képembe egy véres koponya, pontosabban sztereóban mindkét fülembe, hogy a dobhártyám majd’ kiszakad, de nem ordíthatok, csak a szívem ugrik és elönt a veríték.

Ma megijedtem, még sikoltottam is, hogy Hát te nem bírtad volna valahogy jelezni, hogy itthon vagy, azon kívül, hogy a legvédtelenebb pozíciómban rám köszönsz az ágyból?!, és akkor végre megfőzöm a kávét, persze mindenki alszik tovább, békésen, hiszen vasárnap van, minek kelnének fel, én meg kinyitom az internetet és beleszaladok egy nettó hullagyalázó blogbejegyzésbe, amire majd mindenki azt fogja mondani, hogy szép, persze, hiszen nem az ő anyjának a dolgairól van szó, mások halála, istenem, az de szép, az olyan megható, meg elgondolkodtató, meg a világmindenség meg minden, a világmindenségről eszembe jut egy film, hogy azt kéne ma megnézni, hogy menjünk már moziba, olyanra, amire gyerekkel is lehet, mire lehet ma elvinni egyáltalán tizenéves gyerekeket, és még csak 10 óra 15 perc van.

Mi jöhet még?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.