Történet a Kis Darabka Műanyagról, avagy „Túlélsz, pöcök.”

Ha az ember többedmagával él egy háztartásban, nagyon meggondolja, mit merészel kidobni. Lehet ugyanis, hogy az asztal szélére helyezett, az egyszeri szemlélő számára felismerhetetlen, hovatovább értelmetlennek, esetleg szemétnek tűnő tárgy valamelyik kedves családtag számára az Élethez Nélkülözhetetlen Holmi, úgymint Telefontöltőzsinórösszefogó, Cippzárhúzóraszerelhetőfityegő, Valakiadtaéselfogomtennibigyó.

Azon kapom magam, hogy egy Kis Darabka Műanyagot forgatok az ujjaim között, amiben az a fölöttébb gyanús, hogy nagyon úgy néz ki, mint ami letörött valamiről. Fekete, viszonylag szépen megmunkált műanyag, egy korong darabja, te jó isten, ha ez valami Nagyon Fontos Műszaki Cikkről van, akkor nekem annyi. Feltéve, hogy én törtem le.

Márpedig az ilyesmit sosem lehet kizárni. Lázasan kutatok az emlékezetemben, leejtettem-e mostanában valamit, netán odavágtam, vagy valamire valamit rátettem-e, de egyszerűen semmi, semmi nem jut az eszembe. Engemet még Kis Darabka Műanyag ennyire kétségbe nem ejtett, el nem gondolkodtatott, próbára nem tett.

Forgatom, nézegetem, kicsit félek is, hogy kiderül, miről való… Ám valamiképpen vigasztal a tudat, hogy ez a jó műanyag itt lesz majd akkor is, amikor én már porladok, és akkor is, amikor ezt a szétlyuggatott panelházat végre megeszi az idő.

Reklámok

7 thoughts on “Történet a Kis Darabka Műanyagról, avagy „Túlélsz, pöcök.”

  1. Elképesztő, hogy némely kacat milyen bámulatos túlélő képességgel rendelkezik. A felesleges tárgyak mindig találnak maguknak felmentést. A kihajító kéz megremeg, az agyban régi sztereotípiák cikáznak, rezignáltan és sok példával alátámasztva. “Ha kidobom, másnap hiányozni fog!”
    A kamra egyik poros polcán ott fetreng egy régi bádog doboz, a nagyanyai örökségből. (Bezzeg a ház nem maradt meg!).
    A dobozban régen cukrot tartottak, melynek fogyasztására egy izmoktól duzzadó reklámfigura imígyen buzdít: “Hogyha jó sok cukrot eszel, te is ilyen erős leszel!”
    Én meg, cukorbeteg létemre se tudom magam rávenni arra gyors, határozott mozdulatra a kuka irányába.
    A doboz túl fog élni! (Pedig a zsanérja már rozsdás)

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.