Venio, Venire, Veni, Ventus

A szüleim pontosan tudták, mi a különbség a varázslat, a becsapás és a mese között, ezért hálás vagyok nekik. Mindig kissé szánakozva néztem a gyerekeket, akik a Mikulással meg a Jézuskával (oh, Jézus!) leveleztek és sosem kaptak választ és sosem azt kapták, amit kértek. Vagy azt kapták, de nem akkor vagy nem akkorát vagy nem annyit. Vagy egyszer igen, másszor nem. Sosem mondtam nekik, hogy heló, gondolkodjatok már, még akkor sem, ha időnként egyik-másik feltette a kérdést, hogy vajon a Jézuska hogy csinálja, hogy minden levelet elolvas, amikor csak a mi óvodánkban vagy iskolánkban ötszázan vagyunk! Ilyenkor megvontam a vállam és azt mondtam, nem tudom. Ha anyád azt akarja, hogy ne gondolkodj, rajtam igazán nem fog múlni.

Nálunk a varázslat ott kezdődött, ahol minden ünnep kezdődik ősidők óta, a készülődésnél. A Mikulásnak persze kipucoltam a cipőmet (Levél neki minek? Ő csokit hoz.), eleinte még az ablakba is tettem. Nem volt kimondva, hogy hogy csinálja, hogy az üvegen belülre hogy jut, rá fogok jönni („A gyerek nem hülye csak kicsi.”), rá is jöttem, megkérdeztem, tényleg anya teszi oda, amikor már alszom, ez egy játék és ebben éppen az a jó, hogy közösen játsszuk. Azt játsszuk, hogy a Mikulás. Csodálatos dolog a felnőttekkel játszani. Végre lehet a felnőttekkel játszani!

A karácsony micsoda is? Legelsősorban ünnep, ami a készülődés, várakozás, megélés és elbúcsúztatás szakaszain át végül is arról szól, hogy együtt lenni, élni, lenni jó. Az ünnep pedig mint az év rögzített pontja fény, mindig bőség, amikor olyasmit teszünk, amit a hétköznapokon nem, énekelünk, sokkal többet ölelünk, sokkal többet beszélgetünk, olyan dolgokról is, amikről máskor nem, alkalom vallomásra, lecsendesedésre, a pillanat élvezetére. Bőség abban az értelemben is, hogy olyasmit teszünk az asztalra, amit a hétköznapokon nem.

És a karácsony mi nem? Nem kívánságműsor és a Jézuska nem a Dévényi Tibi bácsi. A mesékben léteznek óhajtásra működő ajándékautomaták, a valóságban azonban sokkal többet ér egy olyan ajándék, amire mélyen vágyom, ami előtt megállok a kirakatban, mutatom anyunak, és aztán nagy titokban hozzánk kerül, szekrény vagy spájz mélyén lapul, amíg a kitüntetett napon fényes szalaggal átkötve megkapom. Mennyi odafigyelés és gondoskodás van ebben. Mennyivel több, mint leíratni, mit akarsz, kölök. A csoda nem a fölénk helyezett, láthatatlan, mesebeli alak – jószerével a Biblia nagyszerű mesekönyv is -, hanem a várakozó készülődés, a kis titkok, amikor a szobád íróasztala műhellyé alakul, heteken át gyűlnek a rajzok, termések, kisebb-nagyobb dobozok itt-ott a lakásban, mindenki tudja, hogy ilyenkor óvatosan kérdezünk, nem kutatunk, lábujjhegyen járunk, mint az angyalok. Mert ők is ott voltak, ezt ma tudom a legbiztosabban, minden megtelt azzal a dologgal, amit jobb híján szeretetnek mondunk, a szó legszorosabb értelmében a szívünk öltözött ünneplőbe, és ha valamiben, akkor ebben ott volt az Isten is.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s