Őszi napló – Időutasok

Naplovam

– Egyszer majd – mondom a lányomnak, a nagynak, miközben a föld alá ereszkedünk a mozgólépcsőn és felnézünk a fejünk fölött világító hirdetésre, és majdnem el is harapom a mondatot, mert pontosan tudom, mi lesz egyszer majd, és nem az, amit mondani fogok. Nem mintha lehetetlen lenne (egyszer majd az én/te hirdetésed lesz itt), hanem mert tudom, hogy nem számít. Valamiért mégis kimondom, azt hiszem, azért a mosolygós összenézésért, amiben benne van egyszerre legalább három dolog. Hogy igen, épp ebben a pillanatban látjuk azt a jövőbeli pillanatot, igen, lehet, hogy hamisan látjuk és igen, akárhogy is látjuk, mire eljön, addigra egyáltalán nem lesz érdekes.

Az egyszer majd jövőidővel éppen az a helyzet, mint az egyszer múlttal, ami akkor történik majd vagy történt, valójában érdektelen, mert a lehető legrosszabbkor esik meg, amikor már nincs tétje. Amik egyszer voltak, amiket néha felemlegetünk („Egyszer kaptam egy kétkazettás magnót.”), túl sokáig lebegtek az egyszer majdban, s mire épp mosttá váltak, elveszítették minden jelentőségüket.

Éppen így látjuk ezt akkor, a mozgólépcsőn, közös tudás, ősi tapasztalat, hogy egyszer majd pont tökéletesen mindegy lesz, mi van azon a hirdetőtáblán – hacsak már most nem az. Ezen a végtelen fölöslegességen mulatunk valójában.

Ghandi angyalai

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s