Jó magának

ácsorog, bemegy, leülKét sorral hátrébb volt csak hely, hát beoldalazott a támlák és térdek között, elnézést kért hol egy emberlábtól, hol egy széklábtól, aztán leült, nézte a feleségét, ahogy félig oldalra fordulva beszélget. Az iskola aulájában faltól falig pattogott a gyerekek izgatottsága, a felnőttek unott, ragacsos duruzsolása töltötte be a teret, de mindenki a végét várta. Mindjárt bezárják az évet.

Ő csak nézte a feleségét, épp rálátott két fej között. Hallotta, hogy azt magyarázza a mellette ülő anyukának, hogy odatettem egy nejlozacskóban az iskolatáskája mellé… érted… közvetlenül mellé… reggel mondtam, hogy el ne felejtse… és felhúzta a vállait, aztán mintha nagyot fújtatott volna és újra csak ömlöttek a szavak.
Darálta és kipergette magából a panaszos félmondatokat. Mozgott a vértelen szája, jól látszott, milyen lemondóan ingatja a fejét, mintha éppen most törődne bele mindenbe. De mindenbe.

Indulat nélkül, valahogy úgy, mintha azt mondaná, hát ilyenek ezek, az ember csak dolgozik rájuk, kiteszi nekik a szívét, a nejlonzacskóját, mindent, ők meg otthon hagyják, elfeledkeznek róla, mert ez az anyák sorsa, hogy az élet csupa munka legyen, ennél többet nem lehet megtenni…

Nézte a feleségét, nem akart gondolni semmire, arra sem, hogy igazán belefért volna még egy cigi mielőtt bejöttek, de rajtakapta magát, hogy azon töpreng, mikor lett ilyen. A felesége. Az asszony. Valahol lennie kellett egy pillanatnak, amikor így fordult.

Ha azt gondolja, hogy asszony, soha nem a felesége jut eszébe. Tudja milyen nő az, akit igazán asszonynak lehetne nevezni. Nem ilyen. Kellett, hogy legyen egy pillanat, amit valahogy egyikük sem vett észre, akkor lett ilyen furcsa, idegen, száraz hús.

A haját is miért vágatja mindig ugyanolyanra, hogy mindig így hordhassa, ugyanazzal a vékony csattal megtűzve a homlokán. Ha tudná, hogy hátul annyira áttetsző a blúza, hogy látni lehet a melltartópántját, biztos nem venné fel soha többet. Látni lehet az unalmas melltartó szívbemarkoló vonalát, táncol fölötte az anyag, ahogy a hőségben legyezgeti magát valami papirossal, rezeg a válla. Közben mondja, mondja, hogy odatettem, érted… keresztülesik rajta, de nem rakja el

Mégis, mikor lett ilyen ijesztő. Szegény. Akit olyan nehéz már megsimogatni is, mert csak a nyakán ki-kiugró inakat látja belőle, ahogy erőlködik a gondoskodásban. Meg a kézfejét látja, ahogy precízen maga alá simítja a szoknyát mielőtt leül, aztán lesöpör egy szöszt. Mi a francnak söpri le azt a szöszt, miért nem maradhat ott, miért söpri le állandóan mindenhonnan a szöszöket, miért nem túr leaglább egyszer bele a hajába. És hova lett a hajlékony nevetése. És mikor történt ez, mikor.

Nemsokára elkezdődik a színdarab. A gyerekek jelmezben visonganak a paravánok mögött, néhányat még öltöztetnek. Gondoskodó anyakezek cibálják gyereklábakra a harisnyákat, nyomják izzadt buksikra a karonkalapokat, dörgölik nyálas papírzsebkendőkkel a kis arcokat. Ők mindent betettek a hátizsákba, nem felejtették otthon a szendvicset, a tornacipőt, a fényképezőgépet, minden el van csomagolva, az égvilágon minden.

Fél óra vagy mennyi lesz ez az előadás, ki kell bírni. Végig kell ülni, kivárni, ahogy elrontják a szöveget, a tanár néni súg nekik, besípol a mikrofon, egy gyerek elbőgi magát, nem akar szepelni, egy nő majd szégyenkezve levezeti a színpadról, közben mindenki megadóan izzad.

Nem szabadna ennyi embert beterelni ide, gondolja, aztán nézi újra a felesége vékony száját, a szája mellett azt a kicsi, haragos ráncot, ami megkeményedik, amikor azt mondja, hogy de hát, ugye, nem tehetsz meg mindent helyette…

Nézi, nézi, a kézfejével letöröl egy gonosz izzadtságcsöppet a homlokáról, szeretne kimenni. Lehetetlen elmozdulni a tömeg közepéről. Nem akar újra átkelni a térdeken és lábakon, a balra ülő anyukán meg pláne, rövid szoknya van rajta, formás a vádlija. Nehogy félreértés legyen, nehogy hozzá kelljen érni furakodás közben, elnézést kérni, véletlenül beszélgetésbe elegyedni, s ha még a hangja is szép, akkor végérvényesen bent ragadni.

Ekkor megszólal a jobbján ülő apuka mobilja. Igen, mondja bele a markába, persze, majd otthonról visszaigazolom, mormolja, aztán szégyenkezve nyomkodja a gombokat, biztos rezgőre állítja. Egy szigorú, barna nő hajol ki mellőle, Már megint dolgozol!, mondja. Az apuka becsúsztatja az ingzsebébe a mobilt, Örülj, hogy egyáltalán ideértem, dörmögi, persze csak halkan, hogy ne hallja senki. Vigyorogni próbál.

A széplábú a másik oldalon suttog a férje fülébe.

Ő meg csak bámul maga elé, esélytelen kijutni egy cigire, ez már biztos. A telefonálós apuka felesége sértetten magyaráz valamit arról, hogy a hétvégén is mi volt, már megint.

Végre kiáll a színpadra egy tanár, talán az igazgató, verejtékkarika a hónaljánál, megkocogtatja a mikrofont. Halkul a zsibongás, de még mindenki fészkelődik.

A telefonálós pasas váratlanul megböki a könyökével, bizalmasan közelebb hajol, és szája sarkán egy félmosollyal megjegyzi, De jó magának, hogy nincs itt a felesége!

_________

[Ez volt a tárcapályázatos szövegem, amely pályázatról Grecsó K. itt elmondta, hogy. Eredmény itt. Aztán Körkép.]

Reklámok

6 thoughts on “Jó magának

  1. Huhhh… Erre én is csak ezt tudom mondani, mint Dorqua… Borotvaéles, kontrasztos fénykép. A leírás, a tépelődés. A kulcs mondat tán ez: “Valahol lennie kellett egy pillanatnak, amikor így fordult.” Pedig milyen jól szokott indulni az egész… Aztán egyszer csak valahogy más irányt vesznek a dolgok… Aztán jön ez, amiről a karcolat szól…

    Kedvelés

    • Kedves Rudolf, örülök, hogy jöttél. És örülök, hogy végre van kommunikáció az oldalon 🙂 Ha gondolod, nézz körül, a címkékre kattintva, vagy fent a menüben találsz még ezt-azt.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s