A fontatlanná váló dolgok

a kutyás pasas (ő hívta így magát
néha) megmondta,
hogy nálam valahogy
túl sokszor jön szóba a
boncolás.
és soha nem abban az értelemben,
hogy testet nyitni fel, szedni szét
(pedig belőlem kiindulva
igazán az lenne logikus).
hát, istenem, szét lehet
szedni mást is – mondtam erre én.
érdekes a dührohamok
szövettana, mondjuk,
meg azzal a révedő tekintetével
együtt nem tudni hova tartó
gondolatmeneti daganatai
valami méz-máz burokba csomagolva
hogy csak évek múlva kezdjen fájni
mint egy hosszú lappangási idejű
mozgásszervi betegség.
az egészet ő találta ki,
én persze nem vettem észre (lassan
kapcsolok, akkor is inkább csak
úgy, mint amikor a villanyt leoltod)
elhittem, hogy én vagyok
a lélek nagy sebésze, állandóan
készen arra, hogy sikertelen
műtétek után formalinba dugjam
a preparált részeket, hogy ott várjanak
későbbi elemzésre, pedig
ő találta ki, én meg, azt hiszem,
valójában (tárgylemezt)
tettem az egészre.

(2007 k.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s