Déli pu

Nincs kocsink, vonattal megyünk a pesti doktor bácsihoz. Anya visz, néha a karjában, amikor álmosan nem tudok leszállni a vonatról. Két óra az út, talán több, egy egész nap, egy év, végtelen sok, kibírhatatlanul sok, jó hogy hoztunk teát meg szendvicset és van nálam egy mesekönyv. Vica mama. Biztos, hogy az, vagy a másik, ami hasonlít rá, de nem az. Édeskés szaga van a borítónak, a szélein kezd szétválni a karton.

Senki nem tudja, miért nem jó az otthoni doktor bácsi, legalábbis én nem tudom, lehet, hogy tudom, csak elfelejtettem. Mondani biztos mondták, valakinek mondania kellett, csak nem figyeltem. Akkoriban már mindig máshová figyeltem. Fogalmam sem volt. Háromévesen nem lehet a testtel foglalkozni. Belenéznek a torkomba, nézzenek, belenéznek a fülembe, meghallgatnak, hallgatnak. Megdicsérnek, ajándékba odaadják a spatulát, megsimogatják a kis buksi fejemet különféle nagy, istenszerű doktorok. Nem árt velük jóban lenni különben.

Akkoriban már le tudtam lépni magamból, ha el kellett volna mondanom, hogy csinálom, azt mondtam volna, hogy befelé mindenkiből nyílik egy ajtó, azon lehet lelépni. Csak a felnőttek hiszik azt, hogy felfelé lépsz ki, biztos azért, mert néha felfelé nézel közben.

Olyasmi ajtó, mint a Déliben a váróé, olyan szép, nagy, üveges. Jó, lehet, hogy nem olyan nagy, de az biztos, hogy csak úgy be kell lökni, és van rajta egy óriási, piros üveg korong, az van kilincs helyett. Teljesen olyan, mintha cukorból lenne. Nagyon nehéz elhinni, hogy nem az. Olyan, mint a nyalóka, én biztos vagyok benne, hogy cukorból van.

Anya, ez cukorból van?
Dehogyis. Üvegből.
Milyen hülyeség. Cukorból kéne lennie. Magamban mégiscsak biztos vagyok benne, hogy cukor. Nem érem fel, hogy megnyaljam.
Meg ne próbáld megnyalni, undorító.

Talán egy év, amíg akkora leszek. A fejem éppen a piros korongig ér. Amikor végigmegyünk a peronon, majdnem kiugrik a szívem, izgulok, hogy legyen egy pillanat, amikor anya nem figyel. Kérjek talán egy papírzsepit a táskájából, vagy csak várjam meg ameddig bemegy előttem, de nem megy be, az biztos. Kinyitja és nekem kell előbb bemenni. Fél lépést lemaradok, visszafordulok, pont jön be egy széles néni, barna táskával a karján. Elengedi az ajtó egyik szárnyát, odalépek. Pont nem jön senki, pont elérem, ez az a pillanat.

Anya észreveszi, hogy nem vagyok mellette, visszafordul, de addigra végeztem.
Megnyaltad, mi? Anya mindent tud. Bólintok.
És?
Nem cukor, mondom. Ma még két vizsgálat vár rám. Ha nem találnak semmit, nem kell jönni többet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.